adóhitel Az szja-törvény 1994 végi módosítása által bevezetett forma (38/A §.), amely a magánszemély tőkeszámláján elhelyezett éves átlagos befektetés-állomány növekményének 30 %-a erejéig vehető igénybe. Ha a befektetések átlagállománya csökken, az ~ arányos részét vissza kell fizetni. Az ~ mértéke legfeljebb az összjövedelem után megállapított adó 50 %-ára és az értékpapír-jövedelmek után levont adó együttes összegére terjedhet ki. (40. §.)
ajánlati árlépésköz Az egyes értékpapírok árfolyamának legkisebb változási értéke. A BÉT-en ez a bevezetett értékpapír névértékétől függ: 999 Ft névértékig az ~ 1 Ft, 9999 Ft névértékig 5 Ft, efelett 50 Ft. A kötvények ~ 0,01 % (tick), a határidős szekcióban a devizakontraktusok esetében 0,01 Ft, a kamatkontraktusoknál a lejárattól függően 0,1-001 %, a BUX-nál 0,5 pont.
alapbiztosíték-számla Határidős tőzsdei ügylet kapcsán a Keler-ben nyitott számla, amelyre a megbízó befizeti az alapletét összegét, készpénzben vagy állampapírban. A pozíció zárásakor automatikusan felszabadul.
alapletét Határidős tőzsdei ügylet megkötésénél szükséges, az adott tőzsde szabályzatában meghatározott, a Keler-be befizetendő biztosíték. (alapbiztosíték-számla) Fizethető készpénzben vagy állampapírban. (IDE TÁBLÁZAT!!!!!!!!!)
alkusz A tőzsdén bejegyzett üzletkötő, a tőzsdetag egyszemélyben felhatalmazott megbízottja, aki az üzleteket mindenkor a tőzsdetag nevében és felelősségére köti. A magyar előírások szerint alkusz az lehet, aki tőzsdei szakvizsgával rendelkezik és legalább két éves értékpapír-piaci gyakorlata van.
állami garancia Egyes értékpapírok visszafizetésére az állam által vállalt kezesség. Magyarországon az értékpapírpiac nyolcvanas évek eleji újraindulása idején az állam valamennyi a lakosság számára kibocsátott kötvényre automatikusan garanciát vállalt - több esetben ez lehívásra is került -, de 1988 január 1. után már csak a tanácsi, önkormányzati kötvényekre vonatkozott, majd 1992-től már azokra sem. Jelenleg a központi költségvetés által kibocsátott értékpapírokon (állampapír) kívül a társadalombiztosítási önkormányzatok által kibocsátott kötvényekre, valamint némely speciális (nem nyilvános) kibocsátásra vonatkozik ~.
államkötvény Az állam által kibocsátott, általában egy évnél hosszabb lejáratú értékpapír, amely az állam adósságát testesíti meg. Az államkötvények az adott ország tőzsdéin általában automatikusan jegyzésre kerülnek, kamatozásuk - az elvileg teljes garancia miatt - legtöbbször alacsonyabb, mint az egyéb kibocsátásoké. Magyarországon 1983-84-ben bocsátott ki a költségvetés 10, illetve 4 %-os kamatozású államkötvényeket, amelyeket a vállalatok kötelezően jegyeztek le. Ezt követően 1991 októberében jelent meg az első új ~ (1994/A), amelynek induló kamata 37 % volt. Az államkötvényeket 1995-ig (néhány a Pénzügyminisztérium által közvetlenül kibocsátott ~en kívül) a Magyar Nemzeti Bank bocsátotta ki, jelenleg az államadósság finanszírozásával kapcsolatos feladatokat a Magyar Államkincstár Államadósságkezelő Központja (ÁKK) látja el. Az ~-ek értékesítése az elsődleges forgalmazói (primary dealer) rendszeren keresztül történik, a másodlagos piaci forgalmazásban részt vesz az MNB megyei hálózata is.
állampapír Valamely szuverén állam által kibocsátott értékpapír, bizonyos jellemzők alapján ide sorolhatók néhány nemzetközi szervezetek (például a Világbank, illetve az EBRD) értékpapírjai is. Az ~ok minősítése a kibocsátó ország minősítésével egyezik meg, hiszen egy állam saját valutájában kibocsátott értékpapírja vonatkozásában - legalábbis elvileg - korlátlanul fizetőképes. (lásd országkockázat). Magyarországon az ~ nak a magyar állam által kibocsátott kötvény és kincstárjegy valamint az MNB által belföldön kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír számít.
allokáció Valamely részvényjegyzés után a kibocsátásra kerülő részvények előre meghatározott és nyilvánosságra hozott elvek szerint (például a korábbi részvényesek, kisbefektetők vagy üzleti partnerek preferálására) való elosztása a jegyzők között. Allokációs elv lehet az időbeli sorrend is, de ez - különösen az egy-két napos jegyzéseknél - inkább a "külső" befektetők kizárását célozta, ezért az Épt. (43. §.) csak 3 napnál hosszabb jegyzéseknél engedi meg. A túljegyzés során az el nem fogadott részvények ellenértéke kamat nélkül 15 napon belül visszafizetésre kerül.
amerikai opció Meghatározott időtartamra szóló opció, amely bármikor lehívható. Szemben az európai opcióval, általánosan elterjedt.
amortizáció A tárgyi eszközök adott évben elszámolt - meghatározott kulcsok szerinti - értékcsökkenése, összege növeli a társaság cash-flow-ját.
annuitás kötvénynél alkalmazott törlesztésfajta, amelynél a törlesztőrészlet és az esedékes kamatok egy évre jutó együttes összege állandó. Magyarországon egy ilyen kötvény volt, a Szentpéterfa Faluháza kötvény (1986-91 között.).
arbitrázs Kiegyenlítő kereskedelem, az egyik piacon vásárolt értékpapír vagy deviza azonnali eladása egy másik piacon az árfolyamkülönbség kihasználásra érdekében.
árfolyam Adott értékpapír piaci ára. A részvények tőzsdei árfolyamát forintban, a kötvények %-ban fejezik ki a hazai gyakorlatban. Kötvényeknél használatos még az időarányos kamatoktól megtisztított nettó árfolyam is, a tőzsdei kereskedésnél általában ez, az OTC- forgalomban gyakran a felhalmozott kamatokat is tartalmazó bruttó árfolyam játszik szerepet. A tőzsdén kialakult különböző árfolyamokat (nyitó, minimum, maximum, záró, illetve átlagárfolyamot) a tőzsdék rendszerint naponta, a kereskedés lezártát követően közzéteszik. Kiemelt fontosságú még az év végi záróárfolyam.
árfolyam-manipuláció Tisztességtelen árfolyam-befolyásolás
árfolyamnyereség Adott pozíció nyitási és zárási árfolyama közötti, pozitív különbség, rendszerint az ügyletet terhelő költségek (brókerjutalék, esetleg tőzsdei költségek) levonásával. A legtöbb országban adóköteles (tőkenyereség-adó), Magyarországon az árfolyamnyereség adója 10 %, ám ha tőkeszámlán tartott befektetésen keletkezett az ~, akkor az adót nem kell megfizetni.
árjegyző A BÉT határidős szekciójában egy adott termék ajánlati könyvét kizárólagosan kezelő tőzsdetag, aki folyamatos vételi és eladási kötelezettséget tart fenn az általa árjegyzett termékre - meghatározott ársávval - a likviditás biztosítása érdekében. A BÉT termékenként egy évre, pályázati rendszerben választja ki az ~-ket. Az ~ jogosult saját számlára is kereskedni, amellett minden általa összehozott ügylet után jutalékot kap a tőzsdétől. (IDE TÁBLÁZAT!!!!!!!!!!)
átlagárfolyam Adott értékpapírra az adott időtartam alatt megkötött és az ügyletek mennyiségével súlyozott egyedi árfolyamok számtani átlaga.
átminősítés A BÉT szabályzata szerint egy értékpapír kibocsátója kérheti a tőzsdetanácstól, hogy a jegyzett B kategóriából (korábban forgalmazott) az A kategóriában vagy fordítva minősítse át értékpapírját. Az A-hoz a kibocsátónak bizonyítani kell, hogy a szigorúbb kategória feltételeit teljesíti. (bevezetés) Ha egy kibocsátó nem tesz eleget az A kategória feltételeinek, a tőzsdetitkárság hat hónapos határidővel felszólítja a kibocsátót a feltételek teljesítésére. Ha ez nem valósul meg, a tőzsdetanács dönt az értékpapír visszaminősítéséről. Utóbbira a BÉT-en még nem volt példa, a forgalmazott papírok kibocsátóinak egy része viszont átminősítette papírját a szigorúbb, de a külföldi befektetők számára értékesebb A kategóriába.
átruházás A bemutatóra szóló értékpapírok átruházása egyszerűen történik, a névre szóló értékpapíroké azonban csak az értékpapír hátoldalára rávezetett külön átruházó nyilatkozat aláírásával történhet. Az ~ a társaság felé csak akkor hatályos, ha az új tulajdonos bejegyeztette magát a részvénykönyvbe. Az ~ történhet üres forgatmánnyal - a tőzsdei forgalomra általában ez a jellemző, különös tekintettel a Keler-ben lévő értékpapírok gyűjtőelvű tárolására - vagy teljes forgatmánnyal. Részvényeik átruházását a részvénytársaságok alapszabályukban korlátozhatják - például a részvényesek elővételi jogának kikötésével -, ez rendszerint negatívan befolyásolja az adott papír forgalomképességét.
átváltoztatható kötvény (convertible bond) Tulajdonosának a fix kamaton felül meghatározott időszakon belül lehetőséget biztosít kötvénye részvényre történő beváltására. Előfordul nem kamatozó ~ is, és általában igaz, hogy az átváltási lehetőség miatt e kötvények a piaci kamatszint alatti hozammal is kibocsáthatók. Az átváltási ár a névértéktől eltérhet, de minden esetben előre meghatározott. A magyar részvénytársaságok alaptőkéjük 50 %-a erejéig bocsáthatnak ki ~ t. Eddig egy ~ került nyilvános kibocsátásra, a Goldsun kötvénye 1994-ben de itt csak a mennyiség 0,03 %-át változtatták át ténylegesen.
auditor Hites könyvvizsgáló, akit a közgyűlés bíz meg az éves mérleg és eredménykimutatás megvizsgálásával. Feladata annak ellenőrzése, hogy a társaság vezetése a mérleget az érvényes jogszabályok betartásával állította-e össze, erről jelentést tesz az évi rendes közgyűlésnek.
automatikus ajánlat A BÉT automatikus kereskedési rendszerébe bevitt ajánlat amely a tőzsdei munkaállomásról vagy a tőzsdetag kihelyezett munkaállomásáról tehető meg. Tartalmaznia kell az ajánlattevő nevét, pozícióját (evő vagy eladó), a mennyiséget, az ajánlat megjelölését (piaci vagy limitáras ajánlat), a limitárat, az ajánlat lejárati idejét (rendszerint napra vagy visszavonásig - praktikusan a naptári hónap végéig - szólnak az ajánlatok), ill. az esetleges mind-ajánlat tényét.
automatikus kereskedés Számítógépes kereskedési forma amely a világ tőzsdéin a nyolcvanas évek közepe óta terjed. (A mérföldkő a Londoni Értéktőzsde 1986 októberi átállása volt, az ún. Big Bank.) A BÉT-en az automatizált kereskedés 1994 februárjában indult, majd a legnagyobb forgalmú részvényeket követően 1996 közepére valamennyi értékpapírra kiterjedt. (Csak a származékos szekcióban és a hagyományos opciós és határidős üzleteknél maradt fenn a nyíl kikiáltásos kereskedés.) Az ~ tette lehetővé 1996 szeptemberétől a munkaállomások kihelyezését a brókercégekhez. Az ~ lényege, hogy a kereskedési szoftver köti meg - a szabályoknak megfelelő algoritmus segítségével - a bevitt ajánlatok alapján a tőzsdei ügyleteket, ezzel a korábbi napi 200-250 üzletnek akár tízszerese is lebonyolítható a BÉT-en. Automatikus ajánlat
azonnali ügylet Prompt vagy spot ügylet, amelynél a kifizetés és a szállítás a szerződéskötéskor azonnal esedékes. A magyar tőzsdei gyakorlat 5 munkanapos teljesítési időt ír elő az azonnali ügyletekre, de szó van az elszámolás gyorsításáról, illetve hosszabb távon a fizetés szállítás ellenében (DVP) rendszerű azonnali elszámolás bevezetéséről.
ázsió Az értékpapír névértéke és a kibocsátási vagy aktuális piaci árfolyama közötti különbség, ha az árfolyam meghaladja a névértéket. Ellenkező esetben diszázsiója van a papírnak.
banki forrásgyűjtő papírok Olyan értékpapíroknak nem minősülő, de több jellemzőjük alapján - sorozatba történő kibocsátás, előre meghatározott névérték, lejárat előtti korlátozott visszaválthatóság - a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírhoz hasonló konstrukciók, amelyek lényegüket tekintve bankbetétek. Elnevezésük változatos: pénztárjegy, kamatjegy, hozamjegy, értékjegy, stb. A Hitelintézeti Törvény szerint (88. §.) hitelintézet csak kötvényt vagy letéti jegyet bocsáthat ki - a betétek elfogadásán kívül - forrásgyűjtés céljából. Korábban a ~-kat nem szabályozta törvény - ezekre az Épt. nem vonatkozik - az így szerzett források után a bankoknak nem kellett kötelező tartalékot képezniük, nem kellett tájékoztatót engedélyeztetniük, ugyanakkor a papírok külsőre összetéveszthetőek voltak a valódi értékpapírokkal. A ~-k lehettek névre vagy bemutatóra szólóak, utóbbiak egy részére kiterjedt az OBA biztosítása, amely 1 M Ft-ig terjedt. A betétbiztosítás nélküli ~-k kamat valamivel magasabb volt, mint a biztosítás nélkülieké, elterjedt a sávos kamatozás. Az 1996 közepén piacon lévő mintegy nyolcvanféle ~ futamideje 1 hónaptól 36 hónapig terjedt, hozamuk 1-5 %-kal maradt a hasonló futamidejű állampapírok hozamszintje alatt.
bázispont A kötvényhozam 0,01 %-os változása.
befektetési eszköz Gyűjtőfogalom, amelybe - az Épt. meghatározása szerint (5. §.) beletartozik az átruházható értékpapír, pénzügyi határidős ügylet, határidős kamatláb szerződés, kamatláb, deviza és tőke-csereügylet (swap), illetve az előzőekre vonatkozó opció. A ~kel. való kereskedés a befektetési szolgáltatók kizárólagos tevékenysége.
befektetési tanácsadás Befektetési eszközre, vagy a tőkepiac egészére vonatkozó, értékelést is tartalmazó elemzés, javaslat ellenszolgáltatás fejében történő átadása, amelynek célja, hogy annak ismeretében az ügyfél döntésével tőkepiaci kockázatot vállaljon. Nem számít ~-nak a nyilvánosságnak szánt tanulmány, elemzés vagy újságcikk közzététele. A ~ az Épt. szerint (4. §.) kiegészítő befektetési szolgáltatásnak számít, viszont - eltérően a többi hasonló jellegű tevékenységtől - bármely gazdálkodó szervezet folytathatja (Épt. 8. §. (7) bek.). A fejlett piacokon mindenütt megtalálhatók a kereskedőcégektől független, kifejezetten a ~-ra szakosodott cégek, Magyarországon azonban ezek egyelőre hiányoznak, illetve ~-sal alapvetően a brókercégek foglalkoznak.
befektető Olyan természetes vagy jogi személy (lásd intézményi befektető), aki saját - vagy megbízásos alapon más - pénzével az értékpapírpiacon vagy a származékos piacokon pozíciót nyit, ezáltal - a későbbi nyereség reményében - kockázatot vállal. E kockázat szabályozására minden országban jogszabályok (befektető-védelmi szabályok) ügyelnek, amelyek a befektetők lehetőleg egyenlő információjutási esélyeit igyekeznek megteremteni és szankcionálják az ezzel ellentétes - tehát a befektetők egésze számára káros - piaci magatartást.
befolyásoló részesedés A Hit. meghatározása szerint (2. sz. melléklet) egy természetes vagy jogi személy olyan közvetlen és közvetett tulajdona egy vállalkozásban illetve egy személy és egy vállalkozás között létrejött olyan kapcsolat, amely alapján a személy a tulajdoni hányad ill. a szavazati jogok legalább 10 %-át birtokolja, vagy a vállalkozás testületi tagjainak zömét kinevezheti, elmozdíthatja, illetőleg alapszabály, szindikátusi szerzősé alapján gyakorolhat döntő befolyást a vállalkozás működésére. ellenőrző részesedés
belső megtérülési ráta Az a kamatláb, amely mellett a befektetésből - rendszerint kötvényből - eredő jövőbeli pénzáramlást (kamatot és tőkevisszafizetést) diszkontálva éppen a befektetett összeget kapjuk.
bennfentes kereskedelem Belső információk illegális felhasználása anyagi előnyszerzés céljából. A befektetők védelme és a piac átláthatóságának érdekében minden ország törvényei tiltják, szabályozását az új Épt. szigorította (144. §.). Eszerint ~-nek számít azzal az értékpapírral vagy tőzsdei termékkel folytatott kereskedelem, amelyre a bennfentes információ vonatkozik, akár a bennfentes személy, akár annak megbízottja követi el. A ~-mel azonos megítélés alá esik a bennfentes információ továbbadása olyan személynek, akiről feltételezhető, hogy azt kereskedelemben felhasználja. Ha bennfentes személy befektetési szolgáltató igénybe vétele nélkül, tehát közvetlenül köt másik személlyel ügyletet, az nem számít ~-nek. A ~-et a Btk. 299/A. §-a büntettnek minősíti és három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti. Magyarországon eddig egy jogerős ítélet született ~ ügyében, az ún. Rényi-ügyben. Az USA-ban - a börtönt jelentő büntetőjogi következmények mellett - a ~-t az 1933-as értékpapír-törvény illetve az 1984-es, külön a ~-re vonatkozó törvény szabályozza. Utóbbi ~ esetén az elért profit 300 %-át szabja ki szankcióként, illetve magánjogi keresetek indítását is lehetővé teszi.
bennfentes személy Mindenki, aki valamely kibocsátó, befektetési szolgáltató, garanciavállaló pénzügyi, gazdasági vagy jogi helyzetével, ennek várható változásával kapcsolatos, nyilvánosság előtt még nem ismert, ám valamely értékpapír árfolyamát, megítélést befolyásolni képes információval rendelkezik, feltéve, ha tudatában van az információ bennfentes voltának. ~-nek minősül különösen (az Épt. 142. §-a alapján) a kibocsátó és leányvállalatinak érdemi ügyintézője, vezető tisztségviselője, fb-tagja, a kibocsátó tőkéjének legalább 10 §-t birtokló magányszemély, legalább 25 %-át birtokló társaság vezetője, tisztségviselője, fb-tagja, a kibocsátás folyamatában részt vevő szervezet illetve számlavezető pénzintézet vezetője, fb-tagja valamint illetékes alkalmazottja. ~-nek minősülnek a törvény által tételesen felsorolt pozíciójú személyek közvetlen hozzátartozói is. A meghatározott ~-ek kötelesek két napon belül a Felügyeletnek bejelenteni, - amely azt nyilvánosságra hozza - olyan szervezet által kibocsátott papírra üzletet kötöttek, amellyel jogviszonyban állnak. Külön kikötés, (Épt. 143. §-a szerint), hogy a kibocsátó vezető állású dolgozója illetve a mérlegkészítésben részt vevő munkatársa tárgyévi mérleg fordulónapjától az éves beszámoló elfogadásáig terjedő időben saját papírjára ügyletet egyáltalán nem köthet.
bessz (beisse) Tőzsdei árfolyamesés.
besszügylet Lebonyolítója - a besszjátékos, angolszász tőzsdei szlogenben a medve (bear) - árfolyamesésre spekulál, ezért értékpapírt vagy származékos terméket ad el későbbi szállításra, abban a reményben, hogy addig az adott papírt olcsóbban be tudja szerezni. A ~ legegyszerűbb formája az indexkontraktus (Magyarországon a BUX) vagy indexopció (ez Magyarországon még nem létezik) határidős eladása.
bevezetés Adott értékpapír tőzsdei forgalmazásának kezdete a tőzsde valamelyik kategóriájában (tőzsdei jegyzésnek, listázásnak is nevezik). A tőzsdék rendszerint szigorú és kategóriánként eltérő kritériumokat szabnak az új értékpapírok bevezetésénél, ezért egy bevezetett papír a jobb likviditás mellett a befektetők számára is - elvileg - nagyobb biztonságot jelent (A NYSE.-n például az első kategóriában egyebek mellett bevezetési feltétel legalább 1,1 M db szavazó részvény, legalább 2000 részvényes és mind 9 m USD kapitalizáció). Fontos feltétel mindenhol az adott tőzsde által előírt tájékoztatási kötelezettség-vállalása. Magyarországon a BÉT bevezetési és forgalombantartási szabályzata határozza meg a tőzsdei ~ feltételeit. A bevezetési kérelemről a tőzsdetanács, vagy - egyszerűsített eljárás esetén (pl tőzsdén lévő társaság új részvénysorozata, újabb kincstárjegy-sorozat stb.) a tőzsdetitkárság dönt. Lehetőség van - nyilvános kibocsátás megelőzően - feltételes ~-re is, ez a meghatározott feltételek teljesülése esetén válik hatályossá. A BÉT két kategóriájába részvényeket, külföldi részvényekre szóló letéti igazolásokat (GDR), vállalati kötvényeket, zártvégű befektetési jegyeket ill. az állam által kibocsátott értékpapírokat (államkötvényeket, kincstárjegyeket, kárpótlási jegy)) lehet bevezetni. Utóbbiak bevezetése az ÁKK, vagy az OKKH kérelmére történik, a ~-t a tőzsde nem tagadhatja meg. Nem vezethető be a tőzsdére olyan társaság részvénye, amely ellen az utóbbi két évben felszámolási eljárás indult. A tőzsdei ~ után a forgalmazó brókercégre 15 napon át piacvezetési kötelezettség járul. Az új Épt. szerint (24. §.) a 200 M Ft-nál nagyobb árfolyamértékű részvénysorozat nyilvános kibocsátása esetén 60 napon belül kérni kell a tőzsdei ~-t (tőzsdekényszer). Magyar részvények külföldi tőzsdei bevezetésénél előfeltétel a hazai tőzsdei ~. (Magyar részvények külföldön, Jegyzett A és B kategória) (IDE TÁBLÁZAT!!!!!!!!!!!)
blue chip Eredetileg a legstabilabb, legnagyobb - elvileg relatíve legkisebb kockázatú - ennek megfelelően alacsony osztalékhozamú társaságok részvényei az angolszász tőzsdéken. A magyar tőzsdén általában a 100 millió dollárt meghaladó kapitalizációjú, Londonban is forgalmazott, többnyire külföldi intézményi befektetők tulajdonában lévő, jegyzett kategóriájú társaságok papírjait (mint pl. Mol, BorsodChem, Richter Gedeon, Egis, Danubius) tekintik blue chip-eknek.
bonitás Hitelképesség.
bonus A részvénytársaság nyereségének osztalékon belüli rendkívüli felosztása, például az alapítás kerek évfordulója alkalmából történhet pénzen vagy részvényben.
bonuszrészvény A tőketartalék terhére kibocsátott és a társaság részvényeseinek - a közgyűlés által meghatározott - egyenlő arányban ingyenesen felajánlott részvény (ingyenrészvény). Külföldön elterjedt, mert a társaság számára lényegesen olcsóbb, mint az osztalékfizetés, ugyanakkor a befektetők számára is kedvező, mert általában csak eladáskor kell adózni utána. A jelenlegi magyar adózási szabályok megnehezítik a ~ alkalmazását, mert azt - elég sajátos módon - természetbeni juttatásnak minősítik, és mint ilyen magányszemély esetében 44 %-os mértékben adóztathatják. A ~ ugyan csökkenti az egy részvényre eső vagyon és jövedelem értékét - tehát csökkenti az árfolyamot -, de a külföldi piaci tapasztalatok szerint perspektivikus papíroknál az árfolyamesés mértéke általában kisebb, mint a részvények számának növekedése. A részvényben fizetett osztalék is ~, de annak speciális esete, mivel ott a részvényestől függ, hogy melyiket választja (ebben az esetben nem csökken a részvényenkénti vagyon).
bóvlikötvény (junkbond) Az USA-ban általában vállalatfelvásárlás alkalmából kibocsátott, magas kamatozású, esetleg részvényre is átváltható, de igen magas kockázatú kötvény, amely különösen a nyolcvanas években volt elterjedve. Magyarországon egyesek a bizonytalan bonitású adósok - például egyes lízingcégek - által kibocsátott, magas kamatot ígérő, látványos reklámhadjárattal eladott, de igen kockázatos kötvényeket tekintik ilyennek.
bóvlirészvény Csődbe jutott, felszámolás alatt lévő vállalatok részvényei, amelyek a névérték töredékéért megszerezhetők és szerencsés esetben - például egy sikeres csődegyezség után relatíve igen magas nyereséget hozhatnak. Magyarországon ~-ek vásárlását nemegyszer adótechnikai okok is motiválják, ugyanakkor a régi értékpapírok gyűjtői is keresik azokat. ~-ek felvásárlására szakosodott nyilvános társaság a Kaptár Rt.
bróker Értékpapír-bizományos, aki megbízói számára alkuszdíj ellenében köt tőzsdei vagy adott esetben tőzsdén kívüli ügyletet, vagy értékpapír-kereskedő, aki emellett saját számlás ügyletet is köthet. Az új magyar értékpapírtörvény szerint előbbihez legalább 20, utóbbihoz 100 M Ft-os jegyzett tőke szükséges, valamint olyan szakember (maga a ~), aki rendelkezik tőzsdei szakvizsgával, 2 éves értékpapír-piaci gyakorlattal és erkölcsileg feddhetetlen. Értékpapír bizományosi és kereskedői tevékenység Magyarországon csak társasági formában folytatható, ám az árutőzsdén egyéni brókerek is lehetnek tagok.
bruttó árfolyam Kötvényeknél a felhalmozott, de még esedékessé nem vált kamatokkal növelt árfolyam, a lakossági forgalomban Magyarországon is ezt használják, míg a tőzsdei kereskedés a nettó árfolyamon zajlik. Olyan kötvényeknél, ahol a kamatot vagy a kamatprémiumot csak az esedékességkor állapítják meg, a kereskedés rendszerint bruttó áron - a piaci szereplők által becsült kamatszint figyelembe vételével - zajlik.
bruttó kamat, osztalék Adó levonás előtti teljes kamat, vagy osztalék.
budapesti áru- és értéktőzsde 1964. január 18-án alakult, a két világháború ill. a tanácsköztársaság alatt kényszerszünetekkel 1948 május 25-ig működött. Első alapszabálya szerint célja mindennemű kereskedelmi javaknak, veretlen aranynak és ezüstnek, pénzérmékben és váltóknak, magyar vállalatok részvény- és kötvényeinek, állampapíroknak eladását és vevését megkönnyíteni. Elsősorban a gabonaforgalom volt jelentős, (mind a prompt, mind a határidős), a jegyzett részvények száma pedig a kezdeti 17-ről a századfordulóra 310-re emelkedett. Az üzleteket minden nap három kereskedési szakaszban (reggel 10-től délután fél ötig), nyílt kikiáltással kötötték, az értékpapír-forgalom elszámolását (a századfordulón három napos elszámolási idővel ) az 1892-ben alakult Budapesti Giro- és Pénztáregyesület Rt. végezte. A ~-nek alapvetően egyéni tagjai voltak, ők választották a 40 tagú tőzsdetanácsot. A ~ felett a kereskedelmi miniszter gyakorolta - a tőzsdebiztos útján a kormány felügyeleti jogát. (nosztrifikáció)
cash flow Pénzáramlás, egy társaság pénzáramlásának mérlege. Leegyszerűsítve az adózott eredmény és az amortizáció összege. Az angolszász mérlegbeszámolókban ez a beruházásokra tisztán rendelkezésre álló összeg, amelybe az előbbieken túl a vállalat hosszú távú tartalékalapjának tárgyévi csökkenése - tehát az onnan kivont összeg - is beletartozik.
cedálás Névre szóló értékpapír nyilatkozattal történő átruházásának régi elnevezése.
cesi-index (Central European Stock Index) Közép-európai részvényindex, amely öt tőzsde (Budapest, Ljubljana, Prága, Pozsony és Varsó) legnagyobb tőkeértékkel rendelkező részvényeit tartalmazza. A ~ dolláralapú, tőkeérték-súlyozású részvényindex, amely nem tükrözi az osztalékfizetésből származó hozamot. Bázisa 1995 június 30-án 1000 pont. A ~ kosarán belül az egyes országok súlyozása megfelel a tőzsdék kapitalizációja egymáshoz viszonyított arányának. A kosárba az egyes tőzsdék legnagyobb tőkeértékű társaságai kerülnek úgy, hogy egy társaság részesedése se haladj meg a 12 %-ot. A ~ összetételét évente kétszer, március és szeptember végén vizsgálják felül az érintett tőzsdék. Magyar részvények a CESI-ben (1996. 10. 31-től) Mol, Richter, Egis, OTP, TVK, BorsodChem, Prímagáz, Pannonplast, Graboplast, Pick. Közép-kelet-európai tőzsdeindexek (IDE TÁBLÁZAT!!!!!!!!!)
chartista Olyan elemző, aki az árfolyamok múltbeli alakulásából következtet a jövőbeni alakulásukra, és nem veszi figyelemre az értékpapír-kibocsátójának tényleges gazdasági teljesítményét. (Ellentéte a fundamentalista.)
címlet A kibocsátott értékpapír egy egysége, amelyek összessége adja a kibocsátás összértékét. Magyarországon forintban kell meghatározni, de egyéb megkötések nincsenek. A nyíltvégű alapok befektetési jegyeinél előfordulnak egyforintos címlete is, - ezek nem kerülnek kinyomtatásra - a részvényeknél legelterjedtebbek az ezer forintos, kisebb mértékben a száz-, illetve tízezres ~. Magyarországon tendencia a korábbi nagyobb ~ű részvények kisebbre váltása (felosztással, vagyis split-tel), és ha megvalósul az értékpapír immobilizáció, valószínűleg még kisebbek lesznek a ~ ek. (Az USA-ban elterjedtek az egy dolláros, Nagy-Britanniában az egy fontos ~ ek. A magyar értékpapírtörvény is lehetővé teszi az összevont címletek kiadását, ezzel a kibocsátók szinte kivétel nélkül élnek. A részvényes maga is kérheti a társaságtól - a költségek megtérítése mellett - a tulajdonában lévő részvények összevonását.
csengő A legtöbb tőzsdén - így a BÉT-en is - hagyományosan csengetés jelzi a kereskedési idő kezdetét és végét. A csengetés előtt vagy után megkötött ügylet nem minősül tőzsdei ügyletnek, vitás esetben a BÉT-en hangfelvétel dönt.
dealer Értékpapír-kereskedői és bizományosi tevékenységet egyaránt folytató tőzsdeügynök Amerikában.
diverzifikáció A kockázat megosztása különböző jellegű, és bizonyos kockázatok bekövetkezése esetén eltérően reagáló befektető ! között. Az értékpapírpiacon a ~ lehet földrajzi - különböző országok papírjai között - vagy ágazati, illetve lehet az exportorientált vagy inkább a hazai piactól függő társaságok papírjai között diverzifikálni a portfoliót. Az elméletileg tökéletesen diverzifikált portfolió kockázata megegyezik az adott piac országkockázatával.
dwix-index Magyar kincstárjegy-hozamindex, amelyet először (1992 06. 26-án) a Daiwa-MKB Értékpapír Rt. publikál, majd 1994. 05. 19-től a BÉT számol ki és hoz nyilvánosságra minden csütörtökön. A ~ a megelőző három hónap 1,3 és 6 hónapos diszkont kincstárjegy-aukcióinak forgalommal súlyozott átlaghozamát (átlagos éves kötvényegyenérték-hozamát) tartalmazza, úgy, hogy az időben közelebbi aukciók nagyobb súllyal szerepelnek. (A legutolsó hónap hozamai nyolcszoros, az azt megelőző hónapé háromszoros, a harmadiké egyszeres súllyal). Néhány államkötvény kamatozása a ~ alakulásához kötött, a BÉT tervezi határidős szekciójában ~-kontraktusok bevezetését is.
elfogadás A váltóra írt nyilatkozat, amellyel a címzett a váltókötelezettséget elfogadja. A váltó előlapján elegendő a cégszerű aláírás.
ellenőrző részesedés A Hit. meghatározása szerint (2. sz. melléklet) egy természetes vagy jogi személy és egy vállalkozás közötti olyan kapcsolat, amely alapján a személy a szavazatok többségével rendelkezik, illetve a vezető testületek tagjainak többsége kinevezheti és elmozdíthatja. ~-nek számít az is, ha üzleti vagy szervezeti kapcsolatok következtében valamennyi vállalkozás másnak nyereségét átadja vagy veszteségét viseli, vagy részben vagy teljesen azonos összetételű igazgatóság közösen irányít vállalkozásokat. A tulajdonosi részesedést meghaladó szavazási, irányítási jog birtoklása is ~-re utal. befolyásoló részesedés
értéknap Határidős ügylet során kikötött - vagy a piaci szokványoknak megfelelő - teljesítési nap, amikor az elszámolás - vagy a tényleges teljesítés - történik.
értéknap Határidős ügylet során kikötött - vagy a piaci szokványoknak megfelelő - teljesítési nap, amikor az leszámolás - vagy a tényleges teljesítés - történik
európai opció Adott határnapra szóló opció, amely előbb nem hívható le. A mai magyar piacon kevésbé terjedt el, mint az amerikai opció.
éves jelentés A nyilvánosan kibocsátott értékpapírok kibocsátói minden évben április 30-ig kötelesek közzé tenni az előző üzleti évre vonatkozó ~-üket (Épt. 48. §.), amelynek auditált mérleget és könyvvizsgálói jelentés is kell tartalmaznia. Az ~-ben ki kell térni a konszolidált vállalkozásokra, a likviditási helyzetre, a vezető állású személyek részvénytulajdonára, az üzleti tervekre, stb. Gyorsjelentés, Tájékoztatási kötelezettség megszűnése
év végi záróár Adott értékpapírra az évben utolsóként megkötött egyedi üzlet árfolyama, amelynek többek között a P/E számításoknál, illetve az alapok portfolió értékelésénél van jelentősége. A BÉT-en az utolsó tőzsdenapon minden értékpapírra elkülönített kereskedési idő áll rendelkezésre, amennyiben ekkor nem jön létre üzlet a papírra, az időben legutolsó üzlet ára az ~. (A BÉT-re bevezetett részvények és a kárpótlási jegy ~-át lásd a ???????? sz. táblázatban.)
ex-kupon nap Az a nap, amelytől az adott értékpapír- részvénynél osztalék -, kötvénynél kamat -, befektetési jegynél hozam - szelvény nélkül forog a tőzsdén. Az ~-t a Keler elszámolási szabályzata határozza meg, jelenlegez az esedékességet megelőző 10. tőzsdenap.
fedezeti ügylet Célja a meglévő nyitott pozíció kockázata ellen történő védekezés, egy ellentétes irányú - de nem feltétlenül ugyanarra a határidőre szóló - pozíció nyitásával. Például diverzifikált tőzsdei portfólióval rendelkező befektető számára fedezeti ügylet a távolabbi időre szóló részvényindex-eladás, vagy adott részvény birtokosa számára egy későbbi határidőre szóló eladási opció megvásárlása.
fedezeti üzletkötő Olyan határidős piaci szereplő, amely nem spekulációs céllal, hanem tényleges kereskedelmi, vagy értékpapír-piaci pozíciójából adódó kockázatának fedezése - az árfolyam biztosítása - céljából köt ügyletet.
felfüggesztés Rendellenes, nyilvános információkkal alá nem támasztható árfolyamalakulás esetén, vagy ha a további tőzsdei forgalmazás nem biztosítja a rendezett, áttekinthető és tisztességes kereskedelmet, az Épt. (192-195. §.) biztosítja a tőzsdei kereskedés ~-ének lehetőségét. A tőzsde ügyvezető igazgatója legfeljebb 10 napra, a tőzsdetanács vagy a felügyelet legfeljebb 30 napra (utóbbi kétszer hosszabbítható) rendelheti el adott papír kereskedelmének ~-ét. Erről értékesíteni kell a kibocsátót. Egy teljes értékpapír-fajta - például részvények, államkötvények - tőzsdei forgalmát az ügyvezető igazgató egy napra függesztheti fel, ám ha az országban az általános pénzügyi, gazdasági vagy politikai helyzet nem teszi lehetővé a tőzsdei forgalmazás, a tőzsdetanács vagy a felügyelet határozatlan időre szóló ~-t is elrendelhet. Ha ez tíz tőzsdenapot meghalad és a papírok többségét, ill. a teljes forgalmazást érinti, a ~-hez a pénzügyminiszter jóváhagyása is szükséges. A deviza alapú tőzsdei termékek ügyében a törvény az MNB elnökét is felruházza a ~ kezdeményezésének jogával. A BÉT megalakulása óta több értékpapírt érintő vagy egy papírra vonatkozó, három napot meghaladó ~ nem történt. Szüneteltetés
felmondás Jogviszony megszüntetésére irányuló egyoldalú jognyilatkozat. A nemzetközi kötvénypiacok elterjedtek azok a - rendszerint hosszabb lejáratú - kötvények, amelyek a kibocsátási feltételekben biztosítják a kibocsátó számára a ~ - vagyis a lejárat előtti törlesztés - jogát, előre meghatározott időszakban és árfolyamon. (Erre általában az első néhány évben nincs mód.) A magyar kötvénypiacon kevéssé terjedt el mivel a kamatváltozás hatását változó kamatozással védik ki a kibocsátók. Az MNB a külföldi kötvényeinél viszont alkalmazza.
felpénz Az ázsió régi magyar megfelelője, kibocsátási felár.
felügyeleti díj A befektetési vállalkozások (értékpapír-bizományosok, kereskedők, befektetési társaságok) a Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet által megszabott díjakat kötelesek fizetni, negyedévente. Az általuk lebonyolított saját számlás és bizományos forgalom után ha az a tőzsdén keresztül bonyolódik le, minden megkezdett 100 ezer Ft után 5 Ft tőzsdén kívüli forgalom esetén egy évnél rövidebb futamidejű papírokra 5 Ft, egyéb papírokra 10 Ft. Az árbevétel után ha az forgalombahozatali, értékpapír-kezelői, letétkezelői tevékenységből vagy befektetési tanácsadásból származik, 1 %-ot, ha egyéb tevékenységből, 3 %-ot kell fizetni. A fizetendő minimumdíj bizományosi engedéllyel rendelkezők számára havi 50.000 Ft, teljes körű engedély esetén havi 100.000 Ft.
forward Tőzsdén kívül kötött határidős ügylet. A két fél egyedileg állapodik meg az árban, a mennyiségben és a teljesítés időpontjában, a nemteljesítésből eredő kockázatot is kizárólag a felek viselik.
fundamentalista Olyan elemző, aki a részvény árfolyamának elemzésénél a kibocsátó múltbeli gazdasági adataiból indul ki, feltételezve, hogy a piac hatékony piac, az árak alakulása - hosszabb távon és elvileg - a papíroknak valamiféle, a kibocsátó tevékenysége által meghatározott belső értéket tükrözi. (Ellentéte a chartista.)
futures Tőzsdei határidős ügylet, amelynek teljesítési ideje és legtöbbször mennyisége (kötésegység) is szabványosított. A nem teljesítés kockázatát az elszámolóházon keresztül a piaci szereplők együttesen viselik. A pozíció zárása általában készpénzes elszámolással vagy nem fizikai teljesítéssel történik. Magyarországon a BÁT-on és a BÉT-en lehet ~ ügyletet kötni, előbbin gabonára és húsra (ezeknél az érték napon fizikai teljesítés van) valamint deviza- és kamatkontraktusokra, a BÉT-en deviza-, diszkontkicstárjegy-hozam, és részvényindex-kontraktus (BUX).
glass-steagall törvény 1933-ban, a gazdasági világválság hatására hozott amerikai törvény, amely a kereskedelmi bankoknak megtiltja a befektetési banki funkciókat ill. értékpapír-kereskedő cégek birtoklását. A szétválasztás - amelyet az angolszász tőzsdei zsargonban üvegfalnak nevezetek - a nyolcvanas évek közepe óta csak korlátozottan működik - ám az univerzális bankrendszer gyakorlatához képest még mindig elég szigorúan - mivel a pénzpiaci alapok és a kereskedelmi kötvények (GP-k) terjedése átmenetet jelent a két terület között.
gyorsjelentés Valamennyi nyilvánosan kibocsátott értékpapír kibocsátójának (az Épt. 48. §.) minden év február 15-ig az előző év legfontosabb várható mérleg- és eredmény adatait közzé kell tenni egy országos lapban és a tőzsde hivatalos lapjában. Tőzsdei társaságoknak a jegyzett A kategóriában negyedévente, a B kategóriában félévente kell ~-t közzétenni, az időszak lezárását követő 45 napon belül. A határidős be nem tartását a tőzsde pénzbüntetéssel szankcionálja.
hosszú pozíció (long) Adott termék - határidős vagy prompt piaci - megvásárlásával előállt helyzet, tulajdonosának érdeke az árfolyam emelkedése, vagyis ebből a szempontból hosszra játszik.
időarányos kamat Az utolsó kamatfizetés óta eltelt időre jutó, az üzlet teljesítéséig (nem kötéséit) felhalmozódott kamat kötvényeknél, amelyet százalékos formában fejeznek ki. Az ~ az eladót illeti, a BÉT gyakorlata szerint a nettó árfolyamon kötött kötvényüzleteknél külön kell kifizetni az ~-ot.
indexopció
instrumentum A származékos piacon egy kontraktus egyik meghatározott lejárata.
jegyzés Tőzsdén adott értékpapír forgalmazásának kezdete. Bevezetés
jegyzett A és B kategória A BÉT-re bevezetett papírok két különböző szintje, előbbi a korábbi jegyzett kategória új neve, utóbbi a forgalmazotti. Az A kategóriában szereplő értékpapírokra tőzsdetagok csak a tőzsdén köthetnek üzletet. A bevezetési feltételeket bevezetés.
kamatprémium A kibocsátó által a kamaton felül - általában az infláció ellensúlyozására - fizetett többletkamat. Magyarországon a lakossági kötvényeknél a nyolcvanas évek végén terjedt el, ma már nem alkalmazzák.
KELER Rt. A tőzsdei és részben tőzsdén kívüli értékpapír- és származékos ügyletek elszámolását végző, klíringházi és nemzeti értéktári feladatokat ellátó pénzügyi intézmény, amelyet 500 M Ft jegyzett tőkével 1993. októberében alapított meg az MNB (50 %) a BÉT és a BÉT (25-25 %). A ~ vezeti a tőzsdetagok értékpapírszámláit és tőzsdeforgalmi számláit. A tőzsdei ügyleteket a ~ 5 napos elszámolási ciklussal számolja el, kivéve az állampapírpiacot, ahol 2 nap az elszámolási idő. Az állampapírpiacon az ún. klíringkörön belül (klíringtagság kötött üzletekért a ~ közvetlen teljesítési kötelezettséget vállal, a tőzsdei forgalomban viszont az elszámolás DVP alapon történik meg, a ~ teljesülési garanciát nem vállalat. (Eddig azonban a BÉT-en egyetlen üzletnél sem került sor nem teljesítésre.) A ~ kezeli a tőzsdei elszámolási alapot (TEA) is, és adott esetben azt 100 M Ft erejéig hitelezi is. A forgalomban lévő állampapírokat és a nyilvánosan kibocsátott részvények jelentős részét a ~ őrzi, 1996 végén mintegy 2.000 Mrd Ft értékben. Székhely: Budapest, Asbót u. 9-11. Igazgatóság elnöke: Lantos Csaba, Vezérigazgató Basch Péter
kivonulás a tőzsdéről Törlés az értékpapírlistáról
klíringtag A BÉT állampapír-szekciójában az a brókercég, aki számára a Keler közvetlenül nyújt elszámolási szolgáltatásokat. A klíringtagság feltételeit a Keler határozza meg (jelenleg 150 M Ft-os saját tőke). A feltételeket közvetlenül teljesíteni nem tudó tőzsdetagok - alklíringtagként - valamely ~-on keresztül kapcsolódnak az elszámolási rendszerhez.
kontraktus 1. Tőzsdei kötésegység, amelynél kisebb mennyiség megkötésére egyik tőzsdetag sem kötelezhető, ill. amelynek egész számú többszöröseivel folyik a kereskedés. A régi budapesti tőzsdén komoly jelentősége volt, ezt azonban az 1990-es tőzsdenyitás után elvesztette. 2. A származékos piacokon egy mögöttes termék (pl. tőzsdeindex, bankközi kamatláb, stb.) meghatározott határidőkre szóló szabványosított szerződései feltételeinek összessége, gyakorlatilag a származékos piaci kereskedelem alapegysége. A forgalmat ill. a nyitott kötésállományt is ~-okban számolják. Instrumentum
kötjegy A tőzsdei ügyletek írásba foglalására szolgáló nyomtatvány, amelynek elsősorban a nyílt kikiáltásos rendszerben volt jelentősége. A BÉT-en az automatikus kereskedés 1995-ös bevezetése óta csak a határidős szekcióban ill. részvényeknél az opciós ügyletekhez használnak ~-et. A ~-t amely a papír megnevezését, a darabszámot és a vételárat, valamint a felek Keler-kódját tartalmazza - a vevő és az eladó külön állítja ki.
közép-kelet-európai tőzsdeindex Valamennyi közép-kelet-európai tőzsde publikál rendszeresen indexet, néhány azonban (így a szófiai és a bukaresti) még mindig nem számít hivatalosnak. (A BÉT is csak négy év után, 1995 januárjában minősítette hivatalosnak saját indexét.) A legtöbb index tőkeérték-súlyozású, a nemzeti valutához kötött és az adott piac legfontosabb részvényeit tartalmazza. A budapesti, prágai, pozsonyi és varsói tőzsde közös dollár-alapú indexe a CESI.
közép-kelet-európai tőzsdék A szocialista rendszer felbomlása után sorra nyíltak a közép-kelet-európai országokban az értékpapír-tőzsdék, rendszerint országos jelleggel. Az első minden napi kereskedést biztosító tőzsde a budapesti volt. Az első években a legtöbb tőzsdére jellemző volt az állampapírok túlsúlya, de most már - Albániát és Bulgáriát leszámítva mindenhol jelentős a részvényforgalom. Valamennyi országban (Romániát és Albániát kivéve) működik központi elszámolóház az elszámolás 2-5 napot vesz igénybe. A négy legfontosabb ~ részvényalakulását a BÉT által kiszámított és naponta publikált CESI-index jelzi. Közép-kelet-európai tőzsdeindex (IDE TÁBLÁZAT !!!!!!!!!!!)
közkézhányad Értékpapírsorozat azon része, amelynek tulajdonosai egyenként - közvetve vagy közvetlenül - a sorozat össznévértékének 5 %-ánál kevesebb papírt birtokolna. A nyilvános befektetési alapok és a letétkezelő intézmények tulajdonában lévő (nominee) értékpapírok is beletartoznak a ~-ba. Magyarországon a tőzsdei bevezetés feltétele az A kategóriában min. 25 %-os, a B kategóriában min. 10 %-os ~, ill. 500 vagy 200 M Ft árfolyamértékű közkézen lévő értékpapír-mennyiség.
látogatótér A BÉT-en a tőzsdeteremnek a kereskedési tértől hangszigetelő üvegfallal elválasztott része, ahol a tőzsde látogatói figyelhetik az eseményeket, láthatják a kötéseket ill. a legjobb vételi/eladási ajánlatokat. A ~-ből elvileg tőzsdei megbízást nem lehet adni, ez a korlátozás azonban a hazai gyakorlatban kevéssé érvényesül. Tőzsdei közzététel
letéti igazolás Valamely letéteményes pénzintézet vagy elszámolóház által kibocsátott, saját joga szerint értékpapírnak minősülő, a letétbe helyezett mögöttes értékpapírra - leggyakrabban részvényre - vonatkozó tulajdonjogot bizonyító, önmagában is forgalomképes okirat. (ADR, GDR) A fejlett piacokon a külföldi értékpapírok forgalmazása nagyrészt ilyen módon zajlik. A BÉT-re egy társaság részvényei vannak ~ formájában bevezetve (Cofinec), a legtöbb jegyzett A kategóriás és több B kategóriás magyar részvény külföldön ~-ok formájában forog.
levezető A BÉT-en a tőzsdei kereskedést vezető tőzsdei alkalmazott. Jogosult a kereskedés során felmerült vitás kérdések gyors rendezésére. Döntése ellen nem lehet fellebbezéssel élni, egy példa egy létrejött ügylet megváltoztatását kérni. Meghatározott ármozgás esetén jogosult adott papír kereskedését 10 vagy 20 percre felfüggeszteni.
likvidálás A nyitott pozícióból fakadó kötelezettségek megszüntetése vagy a lejáratkori elszámolással, vagy előbb, egy azonos instrumentumra és mennyiségre szóló, de ellentétes irányú üzlettel.
likviditás Meglévő nyitott pozíció zárása a prompt piacon az értékpapír eladásával, a határidős piacon egy, a meglévővel ellentétes irányú, de ugyanakkor és ugyanolyan határidőre szóló új pozíció megnyitásával.
limitár A megbízó által meghatározott árfolyam, amelynél rosszabb feltételekkel - vétel esetén magasabb, eladásnál alacsonyabb áron - a megbízott tőzsdetag nem teljesítheti az ügyletet.
lupis-ügy 1994 januárjában a 125 M Ft alaptőkéjű Lupis Brókerház Rt., - amely túlnyomó részben Lupis József tulajdonában volt - fizetőképtelenné vált és néhány nagy intézményi ügyfelével (HM, BM, MÁV, Országos Egészségbiztosítási Pénztár) szemben fennálló 2,6 Mrd Ft-os kötelezettségét nem tudta teljesíteni. Az ingatlanspekulációk miatt tönkre ment brókercégek 1994 február 13-án kérte a csődeljárás megszüntetését, időközben a rendőrség nyomozást indított Lupis József ellen. A brókercég tőzsdetagsága megszűnt, a kisbefektetőket ugyanakkor sikerült teljes egészében kifizetnie, tőzsdei kötelezettségeit teljesíteni. A Fővárosi Főügyészség 1994 decemberében vádat emelt Lupis József ellen csődbüntett, sikkasztás és magánokirat-hamisítás miatt. (Utóbbi alapjául szolgált, hogy az állampapír-vásárlásra megbízást adó intézmények hamis elszámolóházi letéti igazolásokat kaptak a brókercégtől). A per még nem zárult le, de a ~ nagyban hozzájárult az új Épt. - a brókercégek működésére vonatkozó - szigorúbb szabályainak kidolgozásához, ill. a Befektető-védelmi Alap létrehozásához.
maloney-törvény 1938-as amerikai törvény, amely az amerikai értékpapírtörvényt (1933) módosítva az OTC-piacon működő tőzsdeügynökön számára is biztosította a tőzsdékhez hasonló önszerveződés lehetőségeit. Ennek alapján alakult meg a NASD.
még annyit-ügylet A régi magyar tőzsdén élő, mára ismeretlenné vált határidős ügyletfajta, amelynek során egyrészt határidőre szóló tőzsdeügyletet kötnek a felek (külön díjfizetés nélkül? másrészt ugyanarra a határidőre az egyik fél - külön díj fizetése ellenében - jogot szerez arra, hogy - pozíciójától függően - ugyanakkora mennyiséget az adott papírból a szerződéses árfolyamon leszállítson vagy átvegyen a ~ kötelezettjétől.
mind-ajánlat Kizárólagos egyben elfogadható ajánlat, azonban csak 10 M Ft-nál nagyobb árfolyamértékű értékpapír-mennyiségre szólhat.
minősítés (rating) Az értékpapírok - elsődlegesen kötvények - kategorizálása befektetői szempontok alapján, az adós helyzetének sokoldalú és normatív figyelembe vételével. Mivel a fejlett piacok intézményi befektetői szigorú előírásokat vesznek figyelembe portfóliójuk kialakításánál, a kibocsátó országok és vállalatok számára kiemelt jelentőségű - mivel forrásköltségüket jelentősen befolyásolja -, hogy a nemzetközileg elismert nagy minősítő cégek (Moody.s, Standard & Poor.s, Fitch, Japan Credit Rating Agency) milyen minősítést adnak nekik. Az ország hitelminősítése legtöbbször az adott ország részvénykibocsátóinak minősítését is meghatározza, bár a tulajdonviszonyt megtestesítő papíroknak nincs a kötvényminősítéshez hasonló általánosan elfogadott nomenklatúrája. (IDE TÁBLÁZAT!!!!!!!!!)
NASD Az USA Értékpapírügynökei Országos Szövetsége, amely az amerikai OTC-piaci önszabályozó fóruma. A ~ működteti New York-ban az amerikai szervezett OTC-piacot, a NASDAQ-ot, amely 1971-ben jött létre.
nettó árfolyam Kötvényeknél a felhalmozott kamatoktól mentes, tiszta árfolyam, ennek figyelembe vételével zajlik a tőzsdei, illetve az intézményi befektetők közötti OTC-forgalom.
nettó kamat, osztalék Adó levonása utáni, kifizetett kamat, illetve osztalék. Magyarországon a nyilvános kibocsátású kötvények kamata jelenleg adómentes, de a kamatozó részvényeket (ilyen a Skála-Coop D-sorozata) magánszemélyek esetében 40 %-os adó sújtja. Az osztalék adója magánszemélyeknél 10 %.
nosztrifikáció 1936 augusztusában a magyar kormány - a Bécs és Budapest közötti arbitrázst megakadályozandó - elrendelte a magyar kötvények és záloglevelet, valamint a külföldön is forgó 19 magyar részvény valamennyi címletének (6 M db) számjegyzékbe vételét. Attól kezdve csak az ún. nosztrifikált címletekkel lehetett itthon kereskedni, ezzel párhuzamosan betiltották a külfölddel kötött értékpapír-ügyleteket.
nyílt kikiáltásos kereskedés A számítógépek elterjedéséig valamennyi tőzsdén általános - ha nem is kizárólagos - kereskedési rendszer, amelyben a brókerek hangos szóval - vagy egyezményes jelekkel - teszik meg ajánlataikat és azok elfogadása is szóban történik. (A kötjegy csupán a már megkötött ügylet tényét rögzíti.) A BÉT megalakulása után eleinte a teljes kereskedés így zajlott, 1993-ban először a legnagyobb forgalmú papíroknál, bevezették az automatikus kereskedést, amely 1996 közepére általánossá vált. Jelenleg csupán a származékos szekció illetve a hagyományos határidős és opciós piacon folyik ~. Ha a kereskedési rendszer számítógépe meghibásodik, az üzletkötések most is folytathatók ~ formájában, amint erre volt is példa.
nyilvános ajánlati könyv A nyilvános ajánlatok számítógépes nyilvántartása, amelyet az egyes papírokra külön-külön vezet a tőzsde. A ~-ben az egyes árszintekhez tartozó ajánlatok összesítetten jelennek meg - a tőzsdetagok monitora a saját ajánlatokat külön jelöli, - a látogatók csak a mindenkori legjobb vételt és eladást látják. Korábban a ~-be külön limitárral és könyvárral lehetett ajánlatot bevinni, 1996 közepe óta - néhány irreális árfolyamon megkötődött üzlet nyomán változott a szabályzat - csak egyféle árat jelölhetnek meg az üzletkötők. Automatikus ajánlat
nyitott kötésállomány A futures piacon adott termékre lejáratonként fennálló nyitott pozíciók összessége, amelyet kontraktusban és forint-értékben egyaránt ki lehet fejezni. A ~-t naponta a Keler számolja ki és teszi közzé. Az új pozíciók nyitása növeli, a régiek lezárása csökkenti a ~ értékét, így annak változása a piaci hangulat általános jelzésére is alkalmas.
nyitott pozíció A prompt piacon egy értékpapír megvásárlása, a határidős piacon egy szabványosított határidős vagy egy hagyományos opciós ügylettel vállalat vételi vagy eladási kötelezettség, amely a lejáratkori teljesítéssel vagy lejárat előtti pozícióval szűnik meg (likvidálás). A BÉT határidőspiacán a szabályzat maximálja az egy ügyfél által egy termékre vállalat nyitott pozícióinak az adott piac teljes nyitott kötésállományához viszonyított arányát, ebben az esetben a ~-kat nettó módon (az ellentétes irányú, azonos instrumentumra szólókat figyelmen kívül hagyva) számolják.
nyitott pozíció Adott értékpapír vagy származékos termék megvásárlásával, vagy utóbbi határidős eladásával létrejött pozíció, amelynek eredményességére a piaci árváltozások hatnak. A prompt piacon a ~ az adott értékpapír eladásával zárható le, határidős ügylet esetén pedig egy ellentétes irányú, ugyanolyan ügylettel. Opció birtokosánál pozíciózárás az opciós jog érvényesítésével vagy a határidős lejártával történhet, a kiírónál vagy ellentétes irányú fedezeti ügylettel, vagy - de ez már a másik féltől függ - az opció lehívásával. A ~ lehet hosszú (long) vagy rövid (short) pozíció, előbbi vételi, utóbbi eladási helyzetet jelent.
óvás A váltójogban a megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges kizárólagos bizonyító eszköz, ez bizonyítja, hogy a váltót a birtokos elfogadás vagy fizetés végett az adósnak bemutatta, de az nem fogadta el, vagy megtagadta a fizetést. Ha az adós ellen felszámolási eljárás indul, nincs szükség óvásra.
önkötés Olyan tőzsdei ügylet, amelynek eladója és vevője ugyanaz a tőzsdetag. Az ~ legalább egyik oldalát megbízásból kell teljesítenie, különben - ha az árfolyam eltér a piacitól - előfordulhatna a tisztességtelen árfolyam-befolyásolás. A tőzsdei közzététel során részben jelölik az ~ tényét, ez sok esetben fontos információ az áralakulás megítélése szempontjából.
örökjáradék A múlt században elsősorban államkötvényeknél elterjedt forma, amely lejárat nélküli adósságlevél volt, cserébe a normál kamatszintnél magasabb hozami biztosított. Gyakran a tulajdonos nevére szólt, - kizárva az átruházhatóságot - és életjáradékként működött. Speciális formája a tontina-kötvény. Csak egészen alacsony inflációs körülmények között van értelme, ezért az I. világháború után alkalmazása megszűnt.
összevont osztalék Az elsőbbségi részvényre járó osztalék utólagos kifizetése. Mivel az elsőbbségi részvény osztalékjogosultsága mindaddig megmarad, amíg az elmaradt osztalékot a társaság nem pótolja (Gt. 272. §.), ezek az ~-hoz való joggal együtt forognak. Az ~-hoz fűződő jogot vagy a le nem vágott kuponok (szelvények) testesítik meg, vagy - ha időközben részvénycsere történt - a kiadott új részvényeken található összevont osztalékszelvény.
piaci áras ajánlat Limitár nélküli ajánlat, amely adott pillanatban a nyilvános ajánlati könyvben található legjobb áron kerül teljesítésre. Nem teljesült része a kötés megkísérlése után érvénytelenné válik.
piacvezetési kötelezettség A BÉT szabályzata a tőzsdei bevezetésnél a ~-et ír elő az új értékpapírt bevezető tőzsdetag számára. Eszerint 15 tőzsdenapon keresztül folyamatosan vételi és eladási ajánlatot kell fenntartania az általa piacvezetett értékpapírra, árfolyamértéken min. 100 ezer Ft összegben úgy, hogy a vételi és eladási ajánlati árak között 10 %-nál nagyobb eltérés nem lehet. Az időszakon belül az ajánlatokat addig kell fenntartani, míg a bevezetett értékpapír összesített forgalma el nem éri árfolyamértéken a 10 M Ft-on vagy a bevezetett értékpapír-sorozat 0,5 %-át (a magasabb érték veendő figyelembe).
piacvezető (Market-maker) Adott értékpapírra folyamatosan vételi és eladási árfolyamot jegyző és ezen meghatározott mennyiségre vétel/eladást vállaló tőzsdei szereplő. A legtöbb tőzsdén a ~ megbízásokat nem fogadhat el, csak a saját számlára vagy megbízásból dolgozó brókerekkel köthet üzletet. A BÉT határidős szekciójában az árjegyző tölt be ~ szerepet. Átvitt értelemben valamely papír piacának meghatározó résztvevője a ~.
pinceváltó A régi magyar tőzsdei szaknyelvben formailag megfelelő, ám részben valótlan adatokat tartalmazó váltó. Kiállítása váltóbüntettet képezett.
prémium 1. Az árfolyam és a névérték különbsége, ha az pozitív (ázsió). 2. Kibocsátáskor vagy részvénytöbbség felvásárlásakor fizetett, a névértékhez viszonyított felár. 3. Határidős tőzsdén az az állapot, amikor a határidős árfolyam magasabb az azonnalinál.
prompt ügylet Azonnali adásvétel, amelynek során a felek az adott értékpapír-tulajdonjogának átruházásáról állapodnak meg. Ennek során rögzítésre kerül az értékpapír neve (ill. kódja), árfolyama, mennyisége, a vételár és a felek neve, ill. tőzsdei ügylet esetén tőzsdei kódja. Tőzsdei ügylet esetén a teljesítési határidőt és a teljesítést módját a Keler szabályzata határozza meg, egyébként a felek megállapodásán múlik.
rektapapír A régi magyar jogban olyan névre szóló, hitelviszonyt mentesítő értékpapír, amelynél a hitelező egyértelműen meg van jelölve és amely nem forgatható tovább. (vinkulálás)
rendkívüli tájékoztatási kötelezettség A nyilvánosan kibocsátott értékpapírok értékét vagy hozamát érintő információkat egy országos lapban és a tőzsde hivatalos lapjában két napon belül közzé kell tenni a társaságoknak (Épt. 50. §.) A ~ alá tartozó információk körét az Épt. meglehetősen részletesen meghatározza. ~ vonatkozik a kibocsátóról sajtóban megjelent, valóságnak nem megfelelő hírek két napon belüli helyreigazíttatására is. A tőzsdére bevezetett értékpapírok kibocsátóinak a ~-t a tőzsde felé 24 órán belül kell teljesíteniük. Tájékoztatási kötelezettség megszűnése
rövid pozíció (short) Adott termék - határidős piaci eladásával előállt helyzet (a prompt eladás ugyanis nem új pozíció nyitása, hanem egy korábbi zárása), tulajdonosának érdeke az árfolyamesése, vagyis ebből a szempontból besszre játszik.
specializált bankrendszer A betétgyűjtésen és hitelezésen alapuló kereskedelmi banki és az értékpapír-ügyleteken alapuló befektetési banki funkciók kettéválasztása, amely elsősorban az angolszász országokra jellemző és legtisztább formájában az USA-ban az 1933-as Glass-Stegall törvénnyel valósult meg. A tőkepiacok fejlődése következtében ma már egyre több átmeneti forma működik. Univerzális bankrendszer
szabályozott szabad forgalom (Geregelter Freiverkehr) Német értékpapír-piaci kategória, tőzsdére hivatalosan be nem vezetett értékpapírokkal - jelentős részben külföldi részvényekkel - folytatott, szabályozott kereskedelem. A ~-ban több magyar részvény (pl. Skála-Coop, Novotrade, Pick), is részt vesz, a közölt árak a papírok piacvezetőinek ajánlati árai, forgalmi adatokat rendszerint nem közölnek.
származékos piac: Az opciós és határidős piacok gyűjtőfogalma
származékos termékek Olyan eszköz, amelynek értéke valamely más termék - vagy valóságos árucikk, mint például a gabona vagy olaj, vagy deviza, nemesfém, vagy értékpapír, illetve ezekből származtatott indexpiaci árfolyamától függ. Magyarországon határidős hús, gabona, deviza, valamint betéti kamat, kincstárjegyhozam, bankközi-kamatláb (BUBOR) illetve tőzsdei részvényindex kontraktusokra lehet ügyleteket kötni, de szó van egyéb - például olaj, a forint árfolyamát meghatározó devizakosár, valamint egyéb indexeken alapuló - ~ bevezetéséről is. A ~-re határidős, opciós és csere (swap) ügyletek egyaránt köthetők.
szokvány A régi magyar tőzsdei szaknyelvben a sokéves gyakorlat alapján kialakult kereskedelmi gyakorlat összefoglaló megnevezése. A régi budapesti tőzsdén külön alkalmazták az értéküzleti és az áruüzleti szokványokat, amelyek az áru minőségére, a szállítás és az elszámolás feltételeire terjedtek ki. (Ma a ~-t átlagosan negyedévente módosuló tőzsdei szabályzatok helyettesítik.)
szüneteltetés Valamely tőzsdén jegyzett értékpapír kereskedése szünetel a BÉT szabályai szerint, ha a bázisárhoz képest - ez a legutolsó, de öt napnál nem régebbi tőzsdei záróár, ennek hiányában az adott napi nyitóár - az árfolyam 10 %-ot meghaladó mértékben mozdult el. Ha az árfolyamváltozás a 20 %-ot nem haladja meg, a ~ időtartama max. 15 perc, ha 20 %-nál nagyobb, egész napra kiterjed. Ha a papírra aznap olyan információ kerül nyilvánosságra, amely árfolyamát jelentősen befolyásolhatja, a tőzsde, hogy a befektetőkhöz eljuthasson az új információ és legyen módjuk beadott megbízásukat esetleg módosítani - elrendelheti a papír kereskedésének ~-ét. Felfüggesztés
tájékoztatási kötelezettség megszűnése Ha egy nyilvánosan kibocsátott értékpapír tulajdonosainak száma 35 alá csökken, ill. törölték a tőzsdei listáról, a kibocsátó kérheti a felügyelettől, hogy mentesítse ez alól (Épt. 54. §.). Ebben az esetben az értékpapír nyilvánosan az OTC-piacon sem forgalmazható. (Épt. 76. §.)
TEA Tőzsdei elszámolási alap a BÉT-en, amelyet a Keler Rt. kezel. A tőzsdetagok töltik fel, előző heti tőzsdei forgalmuk arányában. Nem teljesítés esetén a ~ elégíti ki a vétlen fél követelését, ehhez 100 M Ft hitelkeretet vehet automatikusan igénybe a Keler Rt-től. (Ilyen esetre eddig nem volt példa).
teljesítés Értékpapírpiaci vagy határidős ügylet során vállalat kötelezettségek teljesítése, a tőzsdei szabályok vagy a piaci szokványos által meghatározott időpontban. Prompt tőzsdei ügylet vevőoldali teljesítése (a fizetés) a kötéstől számított 3. napon, eladóoldali teljesítés (az értékpapír szállítása) az 5. munkanapon esedékes, ám a 3. napon az elszámolóház már leemeli az eladó értékpapírszámlájáról az adott mennyiséget. Határidős ügylet teljesítése történhet fizikai szállítással (a BÁT-on a gabona- és hússzekcióban) vagy készpénzes elszámolással, amikor a lejárati napon érvényes elszámolóár és a kötési ár különbözetét, ha pozitív, a vevő, ha negatív, az eladó javára jóváírja a Keler Rt. Az OTC piacon az állampapírügyletek teljesítése általában ugyancsak a Keler közvetítésével történik (de a tőzsdei teljesítésnél rövidebb, 2 napos határidővel), a részvényügyleteknél viszont még elég sűrűn előfordul a fizikai teljesítés, amelynek feltételeiben a felek maguk között állapodnak meg.
ticker Árjelző szalag, amely a tőzsdeteremben folyamatosan mutatja a megkötött üzleteket, az árfolyam emelkedését sárga, csökkenését piros, változatlanságát zöld színnel jelölve. Tőzsdei közzététel
tisztességtelen árfolyam-befolyásolás A piaci árfolyam információ-hordozó szerepének megzavarására irányuló, a többi befektető megtévesztését eredményező szándékos magatartás. A régi Épt. szankció nélkül tiltotta, az új viszont részletesen meghatározza (147. §.) és a szankcionálja (139. §.). ~ az a magatartás, amely információ elhallgatásával, félrevezető információ közlésével, híresztelésével, színlelt ügylet kötésével, ugyanazon vagy egymással kapcsolatban álló személyek között az értékpapírok több ügylet keretében történő ellenirányú mozgatásával olyan árfolyam kialakulásához vezet, amely a nyilvánosan rendelkezésre álló információkkal nem indokolható és megzavarhatja a többi piaci szereplőt. A ~-t a felügyelet 500 ezer Ft-tól, 5 M Ft-ig terjedő bírsággal büntetheti.
tonita-kötvény Speciális örökjáradék-kötvény, amely névre szólt, és a járadékosok megy meghatározott - nem túl nagyszámú - csoportjához kapcsolódott. A ~-nél az elhunyt kötvénytulajdonosok járadékát a túlélők között osztották arányosan szét, egészen az utolsó csoporttag haláláig. Franciaországban terjedt el a múlt század első felében, mára az alkalmazása megszűnt.
tőkeáttétel (gearing) 1. A saját tőke és a teljes mérlegfőösszeg aránya, amelynek elsősorban a pénzintézetek jövedelmezősége szempontjából van jelentősége. 2. Elsősorban a származékos termékek piacán az ügylethez szükséges saját erő - rendszerint az alapbiztosíték - és az elérhető nyereség/veszteség aránya. Ez a származékos termékek esetén lényegesen magasabb, mint a hagyományos részvényopciók esetében.
tőkeszámla Befektetési szolgáltató által vezetett nyilvántartás, amelyet az a magánszemély befektető kérésére - általában számlanyitási és fenntartási díj fizetése mellett - vezet a számlatulajdonos befektetéseiről oly módon, hogy abba az adóhatóság is betekinthet. A személyi jövedelemadó-törvény előírásai szerint (38/A §.) a tőkeszámlán lévő befektetés éves átlagos állományára - legfeljebb annak 30 %-a erejéig - vehető igénybe, amelyet abban az esetben kell - kamatmentesen - visszafizetni, ha valamely évben a befektetés-állomány éves átlaga a korábbi szint alá csökken. Tőkeszámlára nyilvánosan kibocsátott vagy tőzsdei forgalomban vásárolt részvény vagy befektetési jegy helyezhető, tehát tőzsdei forgalomban vásárolt letéti igazolás nem. Nem helyezhető tőkeszámlára a befektetés tárgya, ha ahhoz a magánszemély kárpótlási jegy beszámításával vagy a vétellel összefüggő bármilyen hitelkonstrukció igénybevételével jutott hozzá. A ~-n lévő befektetés más befektetési szolgáltatóhoz - értékpapírtranszfer útján - átvihető.
törlés az értékpapírlistáról A fix futamidejű értékpapírok a lejáratkor automatikusan törlésre kerülnek (állampapírok, zártvégű befektetési jegye), a részvények törlésére viszont csak meghatározott esetekben - a tőzsdetanács döntése alapján - van mód. Ha egy értékpapír-sorozatot a kibocsátó másik sorozattá alakít át, a törlés automatikus. Ha a kibocsátó jogutód nélkül megszűnik, a cégjegyzékből való törléssel történik meg a papírjainak tőzsdei kivezetése is. (Ez történt a Müszivel, a Terraholdinggal és a két Kotrax-szal.) Ha a kibocsátó sorozatosan nem tesz eleget az információszolgáltatási és/vagy díjfizetési kötelezettségének, a tőzsdetanács dönthet a kivezetéséről. A ~ történhet a kibocsátó kérésére is, ehhez háromnegyedes többséggel meghozott közgyűlési döntés, valamint az ezt kezdeményező részvényesek nyilvános vételi ajánlata szükséges, amelyet azoknak a részvényeseknek tesznek, amelyek nem szavazták meg a kivonulást. A 45 napig érvényes vételi ajánlat árfolyama nem lehet kevesebb, mint a megelőző hat hónap forgalommal súlyozott tőzsdei átlagárfolyama. (Ez történt a Pharmavit és a Főnix esetében.) A ~-ről szóló tőzsdetanácsi döntés és a tényleges törlés között legalább 30 napnak kell eltelnie.
tőzsdei box A BÉT-en a tőzsdetagok számára kialakított - és költségükre felszerelt - munkaállomás. Minden tőzsdetag legalább egy, mintegy fél tucat brókercég két ~-szal rendelkezik. Az 1993-ban 250 ezer Ft-ét kialakított ~-ok használati joga piaci áron, több millió forintért cserél gazdát.
tőzsdei közzététel A BÉT szabályai szerint a tőzsde a tőzsdeteremben és a látogatótérben elhelyezett monitorokon keresztül közzéteszi a megkötött üzleteket, ár és darabszám megjelölésével (sárga színnel jelölve az áremelkedést, zölddel a stagnálást és pirossal a csökkenést), illetve a nyilvános ajánlati könyv legjobb eladási és vételi ajánlatait, az adott árszínthez tartozó összevont mennyiséggel. A ~-ből nem derül ki, hogy ki kötötte az ügyleteket, viszont ha önkötés történt, látogatótéri monitorok és a ticker X-szel jelölik. A megkötött ügyletek - néhány perc különbséggel - a teletexten és a Fornax rendszerén is láthatók, illetve következő nap a tőzsde hivatalos lapjában - itt minden kötés - és néhány napilapban (összevontan) olvashatók. Az önkötés ténye azonban ezekből a forrásokból már nem derül ki a befektetők számára.
tőzsdei ügylet A tőzsdei szabályoknak megfelelő, a tőzsdei kereskedési időben tőzsdetagok között - rendszerint a tőzsdén vagy a BÉT-en a kihelyezett munkaállomások miatt az automatikus kereskedési rendszeren keresztül - megkötött ügylet, amely fajtája szerint lehet azonnali, (prompt), határidős vagy opciós ügylet. ~-től a felek nem állhatnak el, még egyező akarattal sem (a gyakorlatban legfeljebb ugyanilyen feltételek szerint visszaköthetik). A ~-ek elszámolása a Keler Rt-n keresztül zajlik.
tőzsdei választott bíróság A tőzsde által létrehozott bírói fórum, amely az Épt. hatálya alá tartozó értékpapír-forgalmazással, befektetési szolgáltatással, tőzsdei ügylettel, befektetési szolgáltató és ügyfele közötti, megbízás elfogadásának megtagadásával, a tőzsde és az elszámolóház szabályzataival kapcsolatos ügyekben kizárólag illetékességgel bír (Épt. 198 §). A ~-ot a BÉT és a BÁT közösen működteti, az értékpaír-kamara és az árutőzsde-kamara 30-30 tagját a két tőzsde közgyűlése külön-külön választja és kölcsönösen megerősíti a másik által választott tagokat. A ~ működésének első hat évében (1990-től) még nem hozott ítéletet. Elnök: Szentiványi Iván (1990- )
tőzsdekényszer Jogi eszköz az értékpapír-forgalom tőzsdére törekedésére. Tőzsdetag befektetési szolgáltató tőzsdére ?????????? értékpapírra szóló megbízást - bizonyos, az Épt. 73. §-ában megjelöl esetektől eltekintve - köteles elfogadni, ha pedig nem tagja a tőzsdének, köteles közreműködőt igénybe venni. Állampapír kivételével tőzsdére bevezetett papírra és termékre csak bizományosi szerződés köthet az ügyféllel. (Épt. 70. §. ), ez egyébként a korábbi szabályozásban nem szerepelt. A BÉT szabályzati értelmében tőzsdetag saját számlára sem kereskedhet tőzsdén kívül a jegyzett A kategóriába tartozó értékpapírral. Az új Épt. a nyilvános kibocsátásoknál is alkalmazza a ~, a kibocsátó a jegyzés lezárását követő 60 napon belül köteles kezdeményezni a tőzsdei bevezetést, ha a kibocsátott sorozat névértéke önmagában vagy a korábban kibocsátott ugyanilyen értékpapírokkal együtt a 200 M Ft-ot eléri (Épt. 24. §.
tőzsdetanács Valamely tőzsde általános irányító testülete. A BÉT ~-a legalább 7 tagból áll, közülük egy-egy tagot a befektetői érdekképviseleti szervezetek ill. a tőzsdére bevezetett papírok kibocsátói, a többit a tőzsdetagok választják, három éves ciklusokra. A BÉT ~-elnökei: Bokros Lajos (1990-1996), Száz János (1995-1996), Járai Zsigmond (1996- )
tőzsdetitkárság A BÉT operatív irányító szerve, feladata a tőzsdei kereskedés feltételeinek biztosítása és felügyelete valamint a tőzsdei információk nyilvánosságra hozatala. A ~-on belül kibocsátói, kereskedési, tagi és ellenőrzési, közgazdasági és elemzési, jogi és marketing főosztály működik, létszáma mintegy 60 fő. Vezetője a tőzsde ügyvezető igazgatója. Ügyvezető igazgatók: Hardy Ilona (1990-1992), Lotfi Farbod (1992-1993) Rotyis József (1993- )
univerzális bankrendszer A fejlett gazdaságokban működő bankrendszer egyik típusa, amelynek jellemzője, hogy a bankok - tágabb értelemben hitelintézetek - gyakorlatilag mindenfajta pénzügyi szolgáltatást közvetlenül nyújtanak (ez a kontinentális gyakorlatra jellemző mindmáig), szemben az angolszász gyakorlattal, amely - különösen a gazdasági válság utáni, 1933-as amerikai szabályozással (Glass Steagall törvény) - mereven elválasztotta a betétgyűjtést - és hitelezetést az értékpapír-piaci tevékenységtől. Specializált bankrendszer. A magyar bankrendszer a kiegyezés után egészen a II. világháborúig az ~ elveit követte, de a nyolcvanas évek végén, amikor az értékpapírpiac újraindult, a törvényalkotók inkább az angolszász mintát vették alapul az 1990-es Épt. megalkotásánál. 1992-től a bankok csak brókercégeiken keresztül lehettek jelen a tőzsén. Az új Épt. és a Hit. nagy lépést tesz az ~ irányába: összevonja a bank- és értékpapír-felügyeletet, lehetővé teszi a pénzintézetek számára, hogy részt vegyenek az állampapírok és a zárt kibocsátású vállalati papírok piacán. A tőzsde állampapír-szekciójában kereskedési jogot is kapnak a pénzintézeteket. A kormányzat mostani szándéka szerint - amelyet a Hit. indoklása is megfogalmaz - belátható időn belül megnyílik a hitelintézetek előtt a nyilvános papírok piaca is, ezzel a magyar bankrendszer is ~-ré válik.
váltóátruházás A váltóra írt forgatmánnyal történik. A ~ csak teljes és feltétlen lehet.
váltónyargalás A régi magyar tőzsdei szaknyelvben olyan váltó kiállítása, amelyet éppen lejáró váltókötelezettsége fedezetéül állít ki az adós, miközben tudja, hogy annak kifizetése is kétséges.
változó kamatozás Magyar inflációjú országokban és időszakokban elterjedt kamat-megállapítási forma, amelynél a kötvény kamatát valamilyen, a gazdasági helyzet változását kifejező mutatóhoz - rendszerint bankközi kamatlábhoz, inflációs index-hez, esetleg valamilyen valuta árfolyam-változáshoz kötik. A nemzetközi piacokon a jobb minősítés- adósok kötvényei rendszerint fix kamatozásúak. A magyar piacon elterjedt, az első ~-ú lakossági kötvény - amelynél a kamat szűk sávon belül a kibocsátó eredményességétől függött - 1985-ben bocsátották ki. Az első 1991-ben nyilvánosan kibocsátott államkötvény is ~-ú volt. Jelenleg a nyilvános forgalomban lévő kötvények fele ~-ú, arányuk a hosszabb lejáratoknál nagyobb. Kamatozásuk legtöbbször a diszkont kincstárjegyek aukciós átlaghozamához kötött (valamilyen prémiummal), de létezik a KSH által publikált inflációs indexhez, vagy a DWIX-indexhez kötött államkötvény is. A kamat-megállapítás rendszerint a kamatidőszakot megelőzően történik (kivéve az inflációs indexálású kötvénynél), ezért lefelé menő kamatláb mellett a ~ a befektető, emelkedő kamattrendnél a kibocsátó számára előnyösebb.
vezető állású személy Az igazgatóság és a felügyelő-bizottság tagja, elnöke, a vállalkozás ügyvezetője, ill. - ahol van - az ügyvezetőség tagja. Értékpapír-műveletek szempontjából minden ~ bennfentes személynek minősül, és mint ilyenre, külön szabályok vonatkoznak.
vinkulálás a bemutatóra szóló értékpapír névre szólóvá való átalakítása - ez a Gt. szerint a kibocsátő közgyűlésének vagy közgyűlési felhatalmazás alapján igazgatóságának - hatásköre - illetve a régi magyar jogban a bemutatóra szóló értékpapírra (pl. váltóra, kötvényre) a tulajdonos nevének rávezetése, a visszaélések megakadályozás céljából. A vinkulált papír ezáltal rektapapírrá változott.